2015. augusztus 22., szombat

Music TAG

Egy dal a gyermekkorodból:
A Scooby-Doo főcímdala, kiskoromban állandóan azt néztük a tesómmal, (bár azt mondhatnám nem tegnap láttam utoljára, de ez nem lenne igaz.) A nővérem, aki 20 éves, igen 20, az nézi állandón. Személy szerint én már kívülről tudom az összes részt. 
Egy szám kiskamaszkorodból:
Lady Gaga – Bad Romance. Akkoriban ez volt az egyetlen Lady Gaga szám, amit mindenki szeretett a családban, így gyakran szólt. 
Egy szám, ami emlékeztet az egyik/mindkettő szülődre:
Pink - Family Portrait. Egy időben sokat veszekedtek a szüleim, és amikor egyedül maradtam otthon ezt a számot bömböltettem és sírtam. Mára már kevés balhé van, de azért ha meghallom ezt a számot, mindig ők jutnak az eszembe. Hiszen akkoriban én is azt akartam, hogy legyen minden végre normális.
Egy szám, ami lenyugtat:
Black Veil Brides - Lost It All. Számomra Andy hangja már eleve megnyugtató, az a mély hang, mint valami angyalé. És a szám dalszövege is segít, hogy nyugodtabb legyek, beletörődjek egy-két helyzetbe. „I believe that we all fall down sometimes.”
Egy szám, ami gyakran megragad a fejedben:
Papa Roach – Last Resort. Ez volt az első szám, amit hallottam a Papa Roach-tól, és azóta egyszerűen megszállottja vagyok a bandának. Imádom őket, és Jacoby Shaddix nem csak helyes, de a hangja is tökéletes. Állítom, hogy nincs párja a világon.
Egy szám, ami emlékeztet a legjobb barátodra:
Tom Odell - Another Love. A barátnőmmel mindketten szeretjük ezt a dalt, és ő mindig is szerette a kicsit „furcsább” hangzású zenéket. Ez egy olyan szám, ami abszolút rá emlékeztet.
Egy szám, ami emlékeztet a tavalyi nyárra:
Conor Maynard – Vegas Girl, Neon Jungle – Trouble. Conor azért, mert a hangzása nekem olyan könnyed nyárias hatást kelt, így nyáron sokat hallgatom. (bár imádom őt is, így egész évben hallgatni szoktam.) A Neon Jungle inkább kiránduló zene volt nálam, amikor ültem a kocsiban és hangosan hallgattam fülesen a zenét, majd kiszakadt a dobhártyám. Fantasztikus hangulatot csinált számomra, feldobta az unalmas utazást.
Egy szám, ami emlékeztet az első szerelemre:
Taylor Swift – Bad Blood. Furcsa választás, mert ez inkább „ellenségekről szól”. Ha hosszabb kapcsolatba kerültem egy fiúval a végére inkább ellenségek voltunk, mint szerelmesek, így nincs első szerelmes történetem, így számom sincs hozzá.
Egy szám, ami bizakodóvá tesz:
Selena Gomez - Who Says. Szeretem ezt a számot, mert tényleg ad egy kis önbizalmat. Azt énekli, hogy bárki lehetek, aki csak lenni akarok, szép vagyok és minden sikerülhet. „Who says you don't pass the test? Who says you can't be the best.”
Egy szám a kedvenc bandáidtól:
Papa Roach - Hollywood Whore, Against The Current – Paralyzed, One Direction - Drag Me Down. 1, ez egy régebbi számuk, amiket újabban rongyosra hallgattam (ilyenkor mindig a régi sulim kurváira gondolok). 2, őket csak nem rég találtam meg, de imádom/eddig is imádtam az énekesnőt Chrissy-t és a bandája is fantasztikus. 3, mindig mosolyogva nézem a videóikat, egyszerűen megnevetettnek és jó zenével árasztanak el. 
Egy filmzene a kedvenc filmedből:
Honey 2 - Set It On Fire. A vámpírnaplókból ismert, Kat Graham játszik a kedvenc táncos filmemben a Honey 2-ben. Sosem tudom megunni azt a filmet. A kedvenc mondatom amikor Capoor megszólal - „Én csak az ellenségeim sírján táncolok.” Na, szóval a zene cím, pedig a Set It On Fire akkor megy, amikor a közepe felé táncolnak, nagyon jó a koreográfia és a zenét is imádom alatta. 
Az utolsó, amit hallottál:
Juliet Simms - End Of The World. Nagyon szép melankolikus szám, és imádom a dalszövegét, valamint Juliet hangját. Nem mellesleg a klipben szerepel Andy is. Nagyon édesek együtt. 
Egy szám, ami egy régi barátodra emlékeztet:
Adam Lambert – Fever. Ennek a számnak külön történelme van. A barátnőm akkor tájt ment ki külföldre tanulni és a földön ülve hallgattuk a dalt és beszélgettünk. Örök emlék, amin csak nevetni tudok. 
Egy szám, amit szeretsz énekelni:
Little Mix – Word Up! A LM egy jótékonyságra készítette ezt a dalt. Pörgős, dallamos és imádom énekelni. A klipjében a lányok mind nagyon szépek és sportolnak közben. Ha ezt a számot hallom, nem bírom ki éneklés nélkül.
Egy szám, ami sírásra késztet:
Christina Aguilera – Hurt. Ha klippel együtt nézed és hallod Christina csodálatos hangját, te sem bírod ki sírás nélkül! 
Egy szám, amitől táncolni akarsz:
Rihanna - Please Don't Stop The Music. Tipikus bulis szám, amikor fel akarsz pattanni a székből a paplan alól, hogy ropj egyet. (Az én esetemben még akkor is, ha nem is tudok táncolni.)
Egy szám, amit szeretsz, de ritkán hallgatod:
The Script - Hall of Fame ft. will.i.am. Nem vagyok teljesen megőrülve sem Will.i.am-ért sem a The Script-ért ez a szám még is csodálatos. És a szöveg valamint a hangzás is egy igazi sláger, amit bármikor el tudnék hallgatni.
Ábécé szerinti első szám a telefonodon:
Nirvana – About a Girl. Nem titok a telefonom fent van az egész Nirvana album, de pont ez az egyik kedvenc számom tőlük. *.*
Ábécé szerinti utolsó szám a telefonodon:
Chris Brown – X. Ez egy viszonylag új száma Chris-nek. Mindig is oda voltam Chris Brown hangjáért, kiskorom óta rajongok érte. És ez az új X albuma is nagyon jó lett. Fantasztikus előadó.
Kedvenc számod:
Hollywood Undead – Apologize. Bár alapvetően utálom a rapet, ők tökéletes hangsúlyban tartják a rock és rap keverékét. Fantasztikus számokat hoznak össze, amit még egy raputáló is szerethet, mint mondjuk én.
Egy dal, amit nem bírsz hallgatni:
Erre könnyű a válasz, minden mulatós, magyar vagy egyéb rap számot gyűlölök. Öngyilkos tudnék lenni ezekre a „muzsikákra”.
Egy szám, amire táncoltattok a legjobb barátoddal:
Taylor Swift - We Are Never Ever Getting Back Together. Amikor egyszer nála karaokiztunk végignyomattuk az összes Taylor számot. Táncoltunk, énekeltünk (a dezodor volt a mikrofon.) Nagyon jó délután volt.
Egy kedvenc szám egy olyan előadótól, akinek szereted a hangját:
Jessie J - Do It Like A Dude. Nagyon szép erős hangja van, előfordul, hogy libabőrös leszek, egy-két magas hangjától annyira profin énekel. Nem mellesleg imádom a stílusát, hogy olyan dolgokról énekel, amiről nem sokan. És szókimondó!
Egy szám, amit egész nap tudnál hallgatni, anélkül, hogy megunnád:
Beyoncé - Run the World (Girls). Örök sláger nálam. Bármikor, bármilyen helyzetben képes vagyok meghallgatni ezt a régi Beyoncé számot. Nem mellesleg neki is csodálatos erős hangja van. Valamint Shakira - La La La (Brazil 2014) ft. Carlinhos Brown. Ez a FIFA-ra készült, nagyon jó volt a megnyitón ez a szám. De nem csak ott, hanem a világban is megállja a helyét. 

Most először egy olyan TAG-el érkeztem, amit magam is kitöltöttem,
xx ölel, Helena Z. B.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése