2015. július 11., szombat

Zenegép, Hall of Fame

The Script - Hall of Fame ft. will.i.am
Elsős voltam az általános iskolában amikor az egyik órán bejött két férfi az egyik gitárral a kezében a másik pedig fúvós hangszerrel és tartottak egy előadást, ez egyfajta reklám volt, hogy jelentkezz a tanfolyamra. Az elején, nem igazán hozott lázba, de az akkori barátnőm addig győzködött míg mind a ketten be nem iratkoztunk. Ami azt illeti kicsit vicces is visszagondolni rá, mert miután elkezdtem nagyon megszerettem. Ezzel egy időben együtt járt a szolfézs órákkal is. 2.-ban a barátnőm Ivett kiiratkozott, bár amíg járt sem igazán vett részt az órákon, mindig kitalált valamit, hogy ne keljen a hangszeren játszania. Miután kiiratkozott én is gondolkodtam rajta, mert végül is ő vett rá, de meggondoltam magam, akkoriban már megszerettem, és kevés gyakorlással is jó voltam benne, egy amolyan őstehetség. Mivel a hangom is fejlődött, a szolfézs tanárom áttett a kórusba, a zenének egy újabb fázisába léptem be, egészen 7. osztályos koromig folytattam mindkét órát. 
Persze ahogy idősödtem velem is akadtak gondok, lógtam az óráról, vagy később mentem be és akkor is húztam az időt az evéssel. Egyáltalán nem gyakoroltam amit a tanár feladott, így elég sok fejtörést okoztam a furulya tanáromnak. Ez egy kis zökkenő volt a zenei életemben, de amint rájöttem mit is csinálok, kezdtek a dolgok újra sínbe jönni és úgy tűnt a tanár is elégedettebb. A szoprán furulyáról, váltottam alt furulyára majd basszus furulyára, és végül klarinéton tanultam egy rövid ideig. 
Az általános iskola adta nekem az alapokat, nagyon szerettem Tibi bácsit az akkori zene tanáromat. Nagyon becsületes ember volt, kedves és hihetetlenül türelmes az én makacs fejemhez. Ő volt az aki megszerettette velem a hangszereket és magát a komoly zenét. Idáig eljutottam abból a kezdőpontból, hogy csak a barátnőm rávett az egészre. Elgondolkodtam, mi lett volna ha még is lemondok róla és sosem szerzek ilyesfajta tapasztalatot. De szerencsére akkor valami eldőlt ami kihat az egész életemre és én nagyon hálás vagyok ezért.
Ez volt az első dolog az életemben amit nagyon szerettem, így elgondolkodtam, hogy akár ezzel is foglalkozhatnék.
A kórussal is jól mentek a dolgok, Betti néni a karvezető meg volt elégedve velem, szerette a hangomat. Már mikor odakerültem is egyből a mély vízbe dobott a szoprán szólamba, voltak nálam sokkal idősebbek is, így kicsit féltem az egésztől. hogy azért még nekem eléggé gyerek hangom van, de ahogy az évek múltak a hangom is szépen fejlődött. Versenyekre jártam velük, sokszor nyertesként is tértünk haza, voltunk már Horvátországban, Szlovákiában fellépni többször is mentünk Budapestre, egyszer korcsolyázni is mentem a csoportommal. Bár mindig egyedül éreztem magam, mert nem voltak ott barátaim, oda csak énekelni jártam. 
És most itt állok a középiskola kapujában, nézek az ismeretlenbe. A jövővel azok a terveim, hogy énektanárhoz fogok járni, leérettségizem, lediplomázom. És egyszer majd talán ott fogok állni az X-fakor színpadán, dadogva elmondom a nevem és elkezdek énekelni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése